Garay Alajos (1818-1886) író, költő

1870-től 15 éven át Dunaszekcsőn alkotott.

A költő Garai János testvéröccse. Szekszárdon született 1818. dec. 24-én. Iskoláit, egyet kivéve, amelyet Kecskeméten végzett, Pécsett kezdte és fejezte be. A hittudományi tanfolyamot 2 évvel előbb végezte, mint a kánoni kor azt megkívánta, azért ezt az időt Slavoniában, Fericsansziban a Mihálovics családnál töltöt­te, mint nevelő, s csak 1841. aug. 5-én lett pappá szentelve. Nádasdon és Mágocson körülbelül 5 évig káplánkodott. 1846. október havában lett mocsoládi plébános, de ettől az állásától 1848-ban megfosztatott. A szabadságharcban ő is kivette részét és ez miatt nemcsak javadalmát vesztette el, hanem szabadságát is. Minden nyomorúságát élveztette vele, bujdosó élete. 1850-ben visszanyerte szabadságát és 1855-ig a lovászhetényi plébániát adminisztrálta. Kis-Székelyen is csak 1856-ig volt, mert innét Pestre ment és az egyházi irodalom terén fáradozott. 1861-ben a Szt. István társulatnak titkári és könyvtárosi hivatalában találjuk. De mint ilyen sok kelle­metlensége lévén, 1864 májusában elhagyta Pestet és egyházmegyénk egyik plébániáját, Szalatnakot, fogadta el. Nyugtalan vére azonban 1867-ben Pécsre űzte, hol először állás nélkül, ké­sőbb, mint hitoktató az irodalomnak élt. Ebbe is beleunt, s 1869-ben Majs község plébánosa lett. Nyugtalan természete 1870-ben innét Szekcsőre vitte, hol 15 teljes évet töltött. Itt sem találta meg nyugalmát, de végzete idekötötte. Eletét csaknem túlnyomóan az irodalomnak szentelte, írt költeményeket, s nem nagy sikerrel színdarabokat is. Prózai műveiben a valláserkölcsi irány vezette. Munkái különböző folyóiratokban és külön kiadásokban jelentek meg. Legjobban kedvelte a röpiratokat és brosúrákat. Álneve Badacsonyi volt.

Kiváló szónok volt és ezt a tevékenységet nem is szívesen engedte át másnak. 1886. jan. 18-án adta vissza lelkét teremtőjének. Sírversét maga készítette, mely ekképpen szól:

 

„A ki e sírban nyugodtan alussza most a por álmát,

Várva az isteni szót, melyre új életet ölt;

Vajmi keményen hányta-vetette a sors keze, jutván

Sok küzdelme után végre e hantok alá!

Két jelzője vagyon csak: Honfi és író -s ez elég is.

Mind a többi merőn, bármi az, emberi sors!"

 

A közös temetőbe letett hamvai végre nyugalmat találtak, mit e földön feltalálni képtelen volt.

/Szekszárd, Alsóvárosi temető F parcella XXXIX sor 19 sír/

 

(Forrás: Halász Ferenc: Mit tudunk Dunaszekcsőről az őskortól napjainkig)

 

Főbb művei, munkássága:

 

1. Május 4-dike, 1848. Pécs. (8rét egy levél, költemény.)

2. Dalhangok a kath. egyház őstörténete s szokásaiból, Szegszárd, 1852.

3. Örömhang Girk György pécsi püspök székfoglalására jún. 1. 1853.

4. Falusi élet. Népies elbeszélések. Képek a közéletből. Pest, 1856. Két kötet.

5. Betulia hölgye. Hősköltemény 6 énekben. Kiadta Sujánszky. Pest, 1860.

6. Temetési gyászénekek, s szokásos egyházi imák és szent szertartásokkal. Pest, 1860. (Solya Antal és Engeszer Mátyással együtt.)

7. Szent László magyar király tisztelete. Pest, 1863.

8. Berta királyné. Tört. regény a XI. századból. Bolanden Konrád után németből ford. Pest, 1863.

9. Összes szépirodalmi művei tiz kötetben. I. kötet. Pécs. 1867. (Több nem jelent meg).

10. Életrajzok. 1. füz. Lonkay és Lőrinczy, vagy Posznyánszki és Laurencsics. 2. füz. Mátyás deák és Hobortfi Adalbert. Pécs, 1874-75. 3. füzet. Mohács, 1883.

11. Hazafias egyházi szónoklatok. A mohácsi vész emlékünnepén és a szigetvári vértanúk előestéjének évfordulóján. 1878. Mohács, 1879. (A befolyt összeg a mohácsi vérmezőn elesett őseink emlékszobrának felállítására fordíttatik.)

12. A pécsi székesegyház érdekében. Szekszárd, 1882.

13. Zsidó bevándorlás. 12 röpirat. Szekszárd, 1885.

Szerkesztette a Magyar Egyházi Szónok c. havi folyóiratot 1861-től 1883-ig, melyben vasárnapi ünnepi, böjti, alkalmi, oltári beszédek és homiliák jelentek meg összesen három évfolyamban, és a Szent-István társulat Naptárát 1862-1864-ig Pesten.

 

Idők Tanúja, Pest, 1860. jan. 2.-1868. dec. 14.: egyetemes magyar újság főmunkatársa

Kiadta Szemennyei Mihály, Szenvedéshelyek cz. bőjti elmélkedéseit (Pécs, 1861). Kuliffay Ede Szentelt Koszorú cz. költeményfüzérét (Pest, 1863.) és Hirscher Elmélkedéseit, Lukácsek János fordításában. (Pest 1863. Két kötet.).

Magyar Mise. Szövegét irta Garay Alajos zenéjét négy szólamu férfikarra szerzé  Wusching Konrad Pál

 

Arany János 1860-ban Bethulia hölgye című eposzáról  lesújtó kritikát fogalmaz meg.

Petőfi Sándor "Uti jegyzetek" (1945) egyik passzusában a Badacsonyi álnevén élcelődik.

 

Garay János levelei öccsének, Garay Alajosnak

 

Ízelítő verseiből:

 

PUSZTA-APÁTHI

-Mélt. báró Bésán N. János úrnak névünnepére. -

(Május hó 16-án, 1868.)

 

Tündérvidék, habár nevedre puszta,

Minő kecses vagy, éked annyi sok!

Hová a szem tekint, kéjelgve téved

Felém bűbájos arcod mosolyog.

 

Itt a vidám vetések integetnek,

Gyöngyharmat rezg a zöld kalászokon:

 Ezek dús gabnaszárbólfejledezve,

Termést ígérnek bőven, gazdagon.

 

Amott az erdő árnyékölt hüsével

Pihenni inti az üt vándorát,

Ki vendég érkezik varázskörödbe,

Vagy bámulón szemléli sok csodád.

 

Alant virágival a sík mezőkön

Fügazdagon a rét terül s berek,

Már-már élesre fent kaszákra várva,

Hogy az öblös pajtákat töltse meg.

 

Itt fürge gyapjas nyájak legelésznek,

Járván utánok pásztor gondosan:

Amott a csorda és gulya fehérlik

S ropogtat harmatos füvet vígan.

 

A munkavégzett czimeres igások

Büszkén haladnak gémes kútra le,

Üdítő kristály tiszta fris vízzel

Mervén a béres vályúkat tele.

 

Eközben lomhajártu két bivallal

Míg zöld takarmányt hord a bivalos,

Kiáll a tág középre pattogatva

Vidor kedélylyel a kis ostoros.

 

Tüzvérü mének szellökönnyüséggel

Prüszkölve, játszilag közelednek,

Magok után ragadva nagy robajjal

Már messze-hallhatók a jármüvek...

 

De vissza térek újra bájkorodhoz,

Bámulni arczodat tündérvidék!

Amelyet oly kecsessé tett, varázsolt

Az emberszorgalom s a nyájas ég.

 

A dusvirányu tágas kert ölében

Diszlő növényvilág és illatár,

Amaz káprázatos szemsugárra,

Felénk ez érzék-ingerelve száll.

 

A nyilló orgonája illatával,

Jazminbokor s örökzöld fenyvesek,

Duslombu nyárfák, izmosult akáczok,

A cserjék, bokrok ah, mily kedvesek!

 

S virágok ezrei között ivekben

 Szökőkút csergö vizsugárt lövell,

Az illatos narancs s czitromligetben

Dalát a csattogánypár zengi el.

 

És hogy mi sem hiányzanak a képhez,

Fény tollú pávák járnak ott körül,

S mint őrszemek itt-ott elszórva, fekszik

Egy-egy komondor biztos örzetül

 

S ez édenkert középmagaslatán áll

A díszes kastély, fény és úri lak,

Átellenében Isten ékes háza,

Lelkész hajléka s a magtár állanak.

 

Jobboldalon a gazdatiszt lakása,

Balon a gazdasági szer-lakok;

Körülte távolabb nagy aklok, ólak

S a szolganépnek kettős ház-sorok.

 

Keletre látszik ott a külmajorság

Egy másik délre őr gyanánt vagyon;

 S végigtekintve az elannyi sorfán -

Elnézünk egy hatalmas táboron.

Ez védi meg - a szent kereszt tövében

Bájarcod ékeit s a koronát,

Mely millió arany kalász-sugárban

Apáthi! homlokod ragyogja át.

 

lm bárhová tekintek, mindenütt rend,

Csín és kiváló tisztaság vagyon:

Jólét, üdvöt kelt a f öld öléből,

Aranyt aknáz, merit a szorgalom.

 

De ős uráé a tevékeny szellem,

Mely serkent, munkakedvet, éltet ad.

Tied az érdem és magas dicsőség

Babér gyanánt, dicső! e dalt fogadd.

 

Garay Alajos

 

A kereszt

 

Mint vihardúlt büszke tölgyfa

Törzsön, ágon megroncsolva

A hadastyán áll akép;

Karja csonka, teste sebhely,

Homlokán a szörnyü vérjel,

Nincsen benne semmi ép.

 

Mért borongsz igy önmagadban,

Lelked állván szörnyü harczban,

Nincs számodra tán vigasz?

Jó helyütt állsz agg barátom,

Sorsodat szivemből szánom,

Vesd szemed föl, vesd! Mi az?

 

Nézd amott a kínkereszten

Megroncsolva függ az Isten

Vértől ázik szent feje;

Karja, lába átszegezve

Oldalát a lándsa szegte,

Vérfogyasztva hő szive!

 

S látva Őt, nem enyhül-e meg

Búbánatja tenszivednek,

Nem dobog-e kebeled?!

Hisz te csak egy koronáért

Földi, porladó hazáért

Küzdél, ontád véredet:

 

S ő nemünkért küzdve halt meg

Vérét ontván szinte érted,

Agg csatár, derék vitéz!...

S köny pereg le a hadastyán

Vészedzette éves arczán,

S hosszasan a keresztre néz