MARCUS AURELIUS bronz szobor Dunaszekcsőről a római kori Lugioból

MARCUS AURELIUS Antoninus, eredeti nevén M. Annius Catilius Severus ill. Marcus Annius Verus, Kr.u. 121-ben született Rómában, előkelő hispaniai csa­lád sarjaként. Apja Antoninus Pius császár feleségének a fivére volt, így a császári ház rokonságához tartozott. Már kisgyermek korában Hadrianus császár környezeté­ben élt, és kitűnő nevelésben részesült, amely az akkori kétnyelvű, görög-latin műveltség alappilléreire (iroda­lom, retorika és filozófia) épült, s amely a jogtudományra, természettudományokra, zenére és festészetre is kiterjedt. Ifjúkorában a sztoikus filozófia hívévé vált és annak egyik legjelentősebb képviselője lett.

 

Hadrianus halála után, 138-ban az utód, Antoninus Pius adoptálta és a császári cím várományosává tette. A császári hatalomban osztozva az államügyek intézése mellett is, maradék idejét a filozófia tanulmányozására fordította.

Fiatal korától császárnak nevelték; s noha hajlama és érdeklődése a filozófia, a szemlélődő - elmélkedő életmód felé vonzotta, mégis vállalta, amit a sors rámért: 161-ben, amikor Antoninus Pius meghalt, a senatus felszólítására átvette az államügyek intézését. A császári hatalmat ön­ként megosztotta adoptált testvérével, Lucius Verus-szal (161-169), majd 177-től fiával és kijelölt utódjával, Com-modus-szal.

 

Mint uralkodó a sztoikus filozófia tanításait igyekezett érvényesíteni az állam vezetésében. „ Vigyázz, el ne császárosodj, fel ne vedd szokásaikat - mert ez könnyen megesik. Légy csak egyszerű, jó, tiszta, komoly, kendőzetlen, igazságsze­rető, istenfélő, jóindulatú, szeretetteljes, tántoríthatatlanul kötelességtudó. Arra törekedj, hogy az maradj, amivé a filozófia igyekezett tenni."- írja „Önmagához" Elmélkedései-ben.

 

A valóságban azonban majdnem két évtizedes uralkodása alatt élete nagyrészt a római birodalom védelmében folytatott harcok közepette telt. A britanniai lázadás leve­rése, a parthus háborúk, valamint a barbár quádokkal és markomannokkal folytatott háborúk után a pannoniai, dunai határokon vívott sorozatos harcokat a keletről támadó barbár népek ellen. Ezeknek a háborúknak az emlékét örökíti meg a császár római emlékoszlopa.

 

 

 

A „filozófus-császár" uralkodásának nagyobbik részét katonai táborokban töltötte, Elmélkedései-nek egy részét is ott, a „quádok földjén, a Garam mentén" és Carnun-tumban írta. A dunai határok védelméért folyó háborúban halt meg a vindobonai táborban, mielőtt a terület teljes pacifikálását befejezhette volna.

 

Lelkiismeretes, törvénytisztelő, kötelességtudó császár volt, aki már az ókorban a jó császár eszményképe lett. Élete és uralkodása arra az időre esett, amikor a római birodalom mind politikai és gazdasági, mind kulturális teljesítményét tekintve a csúcspontjára jutott. Nem rajta, hanem a fokozódó barbár támadásokon és természeti csapásokon múlott, hogy uralkodása végére a birodalom addig rendíthetetlennek tűnő szilárdsága meginogni látszott.

 

Marcus Aurelius császárt és a sztoikus filozófust, akit valamennyi római császár közül mind az ókorban, mind a legújabb időkben a legjobban csodáltak, a római Capitoliumon álló lovasszobra és római emlékoszlopa mellett elsősorban a görög nyelven, „Önmagához" írott Elmélkedései teszik ma is ismertté.

 

 

 

A katonai táborokban megnyilvánuló császárkultusszal kapcsolatosan kerülhetett egy Rómától távoli provincia területére, Pannoniába az a bronz Marcus Aurelius-portré, amelyet a pécsi Janus Pannonius Múzeum őriz. (leltári száma: R. 75.1.1) Az antik művészet ezen becses emlékének Duna-menti előkerülését könnyen megérthetjük, ha felidézzük a terület ókori történelmét.

 

A Dráva-Száva közén és a Drávától északra élt pannon és kelta törzseket Augustus császár uralkodása idején hódították meg a rómaiak. Területüket a birodalomhoz csatolták, így jött létre a Kr.u. I. században az új tarto­mány: Pannónia provincia. A tartomány dunai határvonala egyben a római birodalom határa, a limes volt, és védelmét már a megszállást követően rövidesen megszervezték.

 

A tartomány katonai megszállását a legiotáborok mellett főleg a segédcsapatok állomáshelyei, az un. auxiliáris-táborok biztosították.

 

A limes-menti táborok az I. században földsáncokkal és faszerkezetes, palánkos védőművekkel voltak megerősít­ve. Valamivel későbbi a védőfalak kőből való építése, amely Hadrianus császár uralkodása alatt (Kr.u. 117-138) vált általánossá. A limes mentén haladó út legnagyobb részének kikövezését Hadrianus 124. évi pannoniai látogatását megelőzően végezték el.

 

AII. század közepén a dunai limestől keletre élő barbár törzsek törtek be Pannoniába, és sok táborhelyet, telepü­lést égettek fel. Marcus Aurelius császár több büntető hadjáratot vezetett ellenük. A barbárok elleni háborúkat Commodus császár (180-192) fejezte be.

 

Septimius Severus uralkodása idejére (193-211) esik a limes megerősítése, a pannoniai városok fejlődése, az építkezések és a kereskedelem fellendülése.

 

 

 

A IV. század elején, Diocletianus és Constantinus csá­szárok idején a limest a keleti barbár népek újabb fenyegetése miatt átszervezték, az erődöket és őrtornyokat sűrítették.

 

A dunai limes mentén, a mai DUNASZEKCSŐ belterületén állt a római korban LUGIO auxiliáris tábora. A római erőd a Duna jobb partját kísérő löszhátság legmagasabb pontján, a Várhegyen, közvetlenül a Duna mellett létesült. A partomlások következtében az erődnek már több mint a fele megsemmisült, és csak a nyugati, mintegy 150 m széles része maradt meg.

 

Az északról jövő limes-út a tábort nyugat felől kerülte meg, és a déli oldalon kanyarodott a tábor területére.

 

A lugioi katonai tábor valószínűleg a Kr.u. I. század végén épült. Ekkor a légiókat a dunai limesre helyezték át és több auxiliáris tábort is létesítettek.

 

A II. és III. században itt állomásozott a cohors VII Breucorum csapattest és a légió II adiutrix egy része. Lugio jelentőségére utal az az esemény is, hogy Diocletianus császár 293. november 5-én két rendeletét itt adta ki. A késő római korban a dunaszekcsői tábor addigi neve, a Lugio eltűnik, és a IV. században Florentia formában jelenik meg. Ennek a névváltozásnak az okát nem ismerjük.

 

A római korban a fontosabb dunai átkelőhelyeknél balparti erődök is épültek a katonai táborokkal szemben. Lugioval átellenben, a Duna balpartján a késő római korban épült CONTRA FLORENTIAM hídfőállása (a mai Dunafalva határában). A kéttornyos ellenerőd maradványai alacsony vízálláskor emelkednek ki a vízből. Az 59x85 m alapterületű ellenerőd talán hadikikötő is volt. Innen indult ki egy út a mai Szegeden át a Maros mentén Dacia provincia felé.

 

A Marcus Aurelius császárt ábrázoló bronz portrét 1974 szeptemberében találták a dunaszekcsői Várhegyen, víztároló építésekor. Az ezt követő régészeti feltárással sikerült megállapítani, hogy a szobor a római katonai tábor első építési korszakához tartozó, négyszög alaprajzú épület maradványai között volt, amely tűzvészben pusztult el. A kis épület téglából készült és terrazzo-padlója volt.

 

A szobor a római kori Lugio katonai táborában nagyjából azon a helyen került elő, ahol a tábori szentély és a gyülekezőhely lehetett. A római katonai táborok egyik legfontosabb épülete a táborszentély volt, ahol a csapatjelvényeket és az uralkodó, a császár képmását őrizték. Hivatalos, ünnepélyes alkalmakkor itt állították fel a mindenkori császár szobrát is, és a csapatok ezen a módon, valamint a szobor talapzatába vésett felirattal fejezték ki a császár iránti hűségüket.

 

A császárkultusszal kapcsolatosak azok a fogadalmi kövek, amelyek Contra Florentiam hídfőerődítményének a falaiba voltak beépítve, és amelyek valószínűleg a lugioi táborból kerültek oda építőanyagnak. Ezeket a köveket (vagy szobortalapzatokat) a Lugioban állomásozó csapatok emelték Septimius Severus és Caracalla császárok tiszteletére.

 

A lugioi katonai táborban, talán a szentélyben lévő falifülkében állhatott az a császárportré, amely Marcus Aureliust ábrázolja, és amely a már említett 1974. évi földmunkáknál került elő.

 

A csaknem másfélszeres életnagyságú, öntött bronzportré - a II. században szokásos, hivatalos portrészobrászat elveinek megfelelően - a császárt a görög filozófusokra jellemző haj- és szakállviselettel ábrázolja.

 

A homlokot keretező, dús csigákba csavart hajfürtök és a csigákba rendezett filozófus-szakáll, a homlokon és a szem alatt lévő kettős barázdák Marcus Aurelius hivata­los portréinak jellemző sajátosságai közé tartoznak. A lugioi szobor esetében az arc megformálása kissé aszimmetrikus.

 

A portrén a szelídség, a humánum, a bölcsesség és a komolyság dominálnak; ez a bronzszobor sokkal inkább a filozófust, semmint a császárt és hadvezért jeleníti meg - ellentétben a capitoliumi lovasszobor fej-megformálásával, amelyhez való hasonlatossága az összes eddig ismert képmások közül a leginkább szembetűnő.

 

Az arc melankolikusan átszellemült, és fiatal, 30-40 év körüli férfira, a küzdelmektől még nem megfáradt emberre, egy sztoikus bölcselőre utal. Arckifejezése szelíd és tűnődő, szemei kissé felfelé, a távolba tekintők.

 

A lugioi (dunaszekcsői) bronz császárportrét viaszveszejtéses eljárással öntötték; az arc felületének patinázását - minden valószínűség szerint - a szobor készítése során végezték el. A kissé töredékes nyakrész épen maradt peremszéle alapján arra gondolhatunk, hogy a portrét szobortestbe való illesztésre szánták. A fej hátsó részét csak elnagyoltan dolgozták ki, ami a fülkékbe állítandó szobrok esetében volt szokásos.

 

A római kori portréművészet egyik legnagyszerűbb mesterművének tartható, Lugioban (Dunaszekcsőn) előkerült Marcus Aurelius-ábrázolás a Kr.u. II. század közepén vagy második felében készült. Mind a portré művészi megformálása, mind az öntés technikai színvonala azt a feltevést sugallják, hogy ez a csaknem teljes épségben megmaradt darab aligha készülhetett Pannónia területén. Ilyen magas művészi és technikai színvonalon alkotni képes szobrász és bronzműves aligha dolgozhatott itt, ahonnét egyetlen más, hasonló kvalitású bronzszobrot sem ismerünk a római korból.

 

A Lugioban talált portré valamelyik Itáliában, vagy a római birodalom egyik keleti provinciájában működő művészi műhelyből került a pannoniai limes menti lelőhelyére. Előkerüléséig - a számos Marcus Aurelius-képmás közül - mindössze két bronzból készült szobor volt ismeretes. Az immáron harmadik bronz Marcus Aurelius-szobor nemcsak Pannónia, hanem az egész római birodalom legnagyszerűbb művészi emlékeinek egyikeként tartható számon.

A szobor másolata a dunaszekcsői Örökségházban megtekinthető!

 

Forrás: Maráz Borbála: Marcus Aurelius bronz császárprtré a római kori Lugioból (Bronze Emperor-Portrait from the Roman Lugio)

 

A szobor megtalálásának hiteles történetéről szóló videó