Választói jegyzékbe való felvétel határideje: 2010. július 15.
Tisztelt Választópolgár!
Amennyiben Ön a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvényben meghatározott (bolgár, cigány, görög, horvát, lengyel, német, örmény, román, ruszin, szerb, szlovák, szlovén, ukrán) kisebbséghez tartozik, 2010 őszén ismét lehetősége lesz részt venni a helyi önkormányzati választásokkal azonos napon megtartásra kerülő települési kisebbségi önkormányzati választáson.
Kisebbségi választójogának gyakorlásához összefoglaltuk a
legfontosabb tudnivalókat, melyek az alábbiak.
Választójog a nemzeti és etnikai kisebbségek települési önkormányzati képviselőinek választásán
A települési kisebbségi önkormányzati választáson az a polgár szavazhat, aki
• a fent felsorolt 13 kisebbség egyikéhez tartozik, és a kisebbséghez tartozását nyilatkozatával vállalja,
• 2010. október 1. napjáig nagykorúvá váló magyar állampolgár,
• a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán választójoggal rendelkezik,
• szerepel a kisebbségi választói jegyzékben. Az említett feltételeknek meg kell
felelnie a jelöltként indulni kívánó személynek is.
A kisebbségi választói jegyzék
A kisebbségi választói jegyzékbe való felvételét 2010. július 15. napján 16 óráig kérheti a lakóhelye szerinti település jegyzőjétől az előírt kérelemnyomtatványon. Kérelmét a polgármesteri hivatal épületében található gyűjtőládába dobhatja be, vagy levél útján juttathatja el a jegyzőhöz. (A levélnek július 15-ig meg kell érkeznie.)
A választópolgár felvételét csak egy kisebbség választói jegyzékére kérheti, ellenkező esetben valamennyi kérelme érvénytelen.
A jegyző július 15-ig dönt a kérelmező kisebbségi választói jegyzékbe vételéről.
Ha Ön a kérelemnyomtatványt hiánytalanul kitölti, továbbá magyar állampolgársággal, és a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán választójoggal rendelkezik, a jegyző felveszi Önt az adott kisebbség választói jegyzékébe.
A kisebbségi választói jegyzékkel kapcsolatos jogorvoslat
Ha
a kisebbségi választói jegyzékbe való felvételt a jegyző megtagadja, erről Önt haladéktalanul értesíti. A kisebbségi választói jegyzékbe vételt megtagadó döntés ellen a határozat kézhezvételét követő 3 napon belül nyújthat be kifogást a határozatot hozó jegyzőhöz. Amennyiben a jegyző helyt ad a kifogásnak, módosítja a kisebbségi választói jegyzéket. Ha a kifogásnak nem ad helyt, azt a
beérkezését követő napon automatikusan megküldi a helyi bíróságnak, Budapesten a Pesti Központi Kerületi Bíróságnak.
A választás kitűzése
A kisebbségi önkormányzati választást akkor tűzi ki a helyi választási bizottság, ha a településen az adott kisebbség választói jegyzékében szereplő kisebbségi választópolgárok száma a választás kitűzésének napján eléri a 30 főt.
Jelöltállítás
Jelöltet csak olyan - az
egyesülési jogról szóló törvény szerinti, közhasznú vagy nem közhasznú -társadalmi szervezet állíthat, amelynek a választás évét megelőző legalább 3 éve alapszabályában rögzített célja az adott kisebbség képviselete. Független jelöltek indulására a törvény nem biztosít lehetőséget.
Jelölt csak a lakóhelye szerinti kisebbségi választói jegyzékben szereplő választópolgár lehet. A választópolgár - lakóhelyétől függetlenül - bármely településen jelölhető. A lakóhelytől eltérő településen jelöltként történő nyilvántartásba vételnek nem akadálya, ha a jelölt lakóhelyén nem kerül sor települési kisebbségi önkormányzati választás kitűzésére.
A jelöltnek nyilatkoznia kell
arról, hogy
• vállalja az adott kisebbség képviseletét,
• ismeri az adott kisebbségi közösség nyelvét,
• ismeri az adott kisebbségi közösség kultúráját és hagyományait,
• korábban volt-e más kisebbség kisebbségi önkormányzatának tagja vagy tisztségviselője. A jelölt nyilatkozata nyilvános, azt bárki megismerheti.
Szavazás
A szavazásra településenként e célra létrehozott, önálló szavazókörben (szavazókörökben) kerül sor, melynek címéről és a szavazás időpontjáról a jegyző értesítőt küld.
A szavazólapon az érintett kisebbség minden jelöltje feltüntetésre kerül, kisorsolt sorrendben.
A települési kisebbségi önkormányzat képviselő-testülete 5 tagú, ezért szavazni legfeljebb 5
jelöltre lehet. Képviselők a legtöbb szavazatot kapott jelöltek lesznek.
Személyes és különleges adatok kezelése a kisebbségi választáson
A választás során a személyes és különleges adatok kezelése mindvégig az adatvédelmi jogszabályoknak megfelelő módon történik. A törvény meghatározza az adatkezelés célját és az adatkezelők körét is. Ennek megfelelően a kisebbségi választói jegyzék - a számadatok kivételével -nem nyilvános, abba csak a választási iroda, a választási bizottság és a bíróság tekinthet bele
feladatainak végrehajtása érdekében.
A kisebbségi választói jegyzék a szavazás eredményének jogerőssé válását követően haladéktalanul megsemmisítésre kerül.
Területi és országos kisebbségi önkormányzatok
Amennyiben az adott kisebbség megfelelő számú települési kisebbségi önkormányzattal rendelkezik, 2011 márciusában a kisebbség területi és országos önkormányzatot hozhat létre. A területi és országos önkormányzatot a települési kisebbségi önkormányzati képviselők (elektorok) választják.
Választási Iroda
Választási iroda postacíme: 7712 Dunaszekcső, Kossuth u. 35.
Gyűjtőláda elhelyezésének címe: Polgármesteri Hivatal 7712 Dunaszekcső, Kossuth u. 35.
Névjegyzékbe vételi kérelem nyomtatvány letölthető a honlapunkról a letölthető nyomtatványok menüpont alatt.